Attractions

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc tiszteletére tartottak megemlékezést október 23-án. Az esemény az Országzászlónál ünnepélyes zászlófelvonással vette kezdetét, melyet az 56'-os emlékműnél koszorúzás követett. Ezt követően a rendezvény a Csokonai Közösségi Házban emlékműsorral folytatódott, ahol Füstös János Csurgó Város polgármestere mondott...

Ha szeretnél kicsit kiszakadni a folyton nyüzsgő és zajos belvárosból, szereted a természetet, szívesen sétálnál a tiszta, csillagos ég alatt és örömmel merülsz el a változatos élővilág szépségeiben, már veheted is a túrabakancsodat, és irány a somogyi erdő!

Zichy Gróf 220 éves pincéjét vettük át 2000-ben. Szerettünk volna egy olyan helyet teremteni amiben megmarad a Gróf korának emléke. Bár sok átalakítást végeztünk és vendégházzá alakítottuk a helyet, de borospincénket szinte eredeti állapotba hagytuk. Vendégeink itt kostolhatják meg saját borainkat, ahol régen Zichy Gróf is a zákányi borokat itta....

Az 1867-es kiegyezés utáni országos gazdasági és kereskedelmi élet beindulásával a csurgói polgárosodás is már egy olyan fokára ért el, hogy társadalmi igény jelentkezett egy új közösségi, kulturális helyszín megépítésére. Ezért tudatos városrendezési elhatározással jelölték ki a Széchenyi tér sarkára, 1893 tavaszán az első legnagyobb csurgói...

Ezer esztendő eltelt településünk életében, csak keveseknek adatik meg ennek a mérföldkőnek az elérése. Mi megkaphattuk ezt az ajándékot, méltó módon kell élnünk vele. Ismerve hazánk és kontinensünk történelmét, valóban ajándék, hogy ma is él a kisvárosunk és a lehetőségek szerint ma is fejlődik. Évezredes történelmünk minden öröme és bánata új...

en-Kifoglak

29/11/2019

Minden kedves vendégünket szeretettel várjuk!

Megpihennél az úton? Jöhet egy finom, házi kézműves fagylalt? vagy egy ínycsiklandozó sütemény? Hát persze! Ki tud a szebbnél szebb mesterműveknek ellenállni? A Botika cukrászdában nem fogsz csalódni. Próbáld ki Te is!

A Tájházak napja felhíváshoz csatlakozva egyesületünk, a 3 Szelence Hagyományőrző Egyesület megálmodta, hogy a régi őrtilosi népi lakodalmat idézzük meg erre az alkalomra a tájházunk udvarán. A környező falvak népi énekes és néptáncos csoportjait kerestük meg, hogy csatlakozzanak az eseményhez. Egyik lelkes segítőnk Füstös Gábor volt, a...


Contact

Csurgó Város Önkormányzata
8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.
Telefon: 82/471-388
Telefax: 82/471-095
E-mail: hivatal@csurgo.hu